Mindannyiunk kultúrája a Nyugattól a Távol-Keletig – márciusi könyvbemutatók a PABooksnál

Robert Kegan – Lisa Laskow Lahey: Mindenki kultúrája

Nincs nagyobb erőforrás pazarlás egy munkahelyen, mint a saját gyengeségek elfedésére, a személyiségünk legjobb oldalának kidomborítására, a többi ember rólunk alkotott véleményének befolyásolására tett erőfeszítések. A Mindenki kultúrája című könyvben a szerzők arra keresik a választ, mi történik, ha inkább egy olyan szervezeti kultúra kialakításán fáradozunk, amelyet mindenki a magáénak érez.

A kutatások szerint a burnout-szindróma, vagyis a kiégés elsődleges oka nem önmagában a túl sok munka, hanem az olyan karrier, amely nem ad lehetőséget a munkavállaló személyes fejlődésére. A szakemberek korábban csupán egyéni szintű útmutatást adtak, a fejlődés terepének kiterjesztése, valamint annak a szervezeti kultúra szintjén történő megvalósítása viszonylag új gondolat. Robert Kegan és Lisa Laskow Lahey könyvében bemutatja azokat az elveket és módszereket, melyek egy olyan szervezeti modell kialakításához szükségesek, ahol a személyes fejlődés és a szervezeti siker fenntartható módon, egymást erősítve valósulhat meg.

A személyes fejlődést ösztönző szervezetek (angolul: Deliberatley Developmental Organisation, röviden DDO), függetlenül attól, hogy mely iparágban működnek, célja mindig az, hogy minden munkavállaló dolgozhasson saját, személyes gyengesége fejlesztésén, leküzdésén, ezzel segítve a közösségi aktivitás hatékonyságának növelését, és azt, hogy figyelmüket mindinkább a jelenre, az aktuális feladatokra, kihívásokra koncentrálják.

Az ilyen munkáltatóknál a munkakörnyezet mind fizikai értelemben, mind a szervezeti folyamatok és módszerek szintjén úgy van berendezve, hogy segítse az egyének személyiségfejlődését. A DDO-kra általában jellemző, hogy a fejlődést felnőttkorban is lehetségesnek és értékesnek tartják, az ehhez szükséges feltételeket a munkahelyen is elérhetővé teszik. Elfogadják, hogy a munkatársakból az hozza ki a legtöbbet, ha egyszerre adhatnak és kapnak is visszajelzéseket, valamint célzott tanácsokat (coaching) a személyiségfejlődésükhöz.

A DDO-elvek szerinti működésnek az üzleti eredményben mérhető előnyei is vannak. Ezek a munkáltatók gyakran a legkeresettebbek közé tartoznak, így a legjobb képességű munkavállalók közül válogathatnak. A dolgozók megtartásában is élen járnak, a munkavállalók nem érzik úgy, hogy mellékállások, mellék karrierek vállalására lenne szükségük ahhoz, hogy hasznosnak érezzék magukat. Mindezeken túl a munkatársak ritkábban panaszkodnak egymásra harmadik félnek, amely nagyban javítja az adott vállalat megítélését, hírnevét.

Sam van Schaik: A zen szellemisége

A könyv hiánypótlónak tekinthető, hiszen a zen buddhizmust egyszerre közelíti meg gyakorlati és tudományos oldalról, ezzel pedig a zen buddhizmushoz felületes kíváncsisággal közelítők mellett a hagyományt jól ismerők számára is újdonsággal szolgálhat.

E kettőst célt a könyv szerkezete is jól érzékelteti: az első részét a szerző a zen bemutatásának szenteli: rövid betekintést ad annak gyakorlatába, a Nyugattal való kapcsolatába és történetébe. Ezt követően tér ki a 20. század elején felfedezett „buddhista holt-tengeri tekercsek” néven is emlegetett kéziratok történetének bemutatására. A könyv második részében Sam van Schaik az egyik ősi szöveg, a Lanka mesterei fordítását és magyarázatát prezentálja.

Könyvében különös hangsúlyt fektet az egyik legrégebbi zen szövegemlék és a zen évszázados, napjainkig tartó gyakorlata között átívelő folytonosság vizsgálatára. A vallások hagyományokon alapuló bemutatása a változatlan igazságokat emeli ki, míg a tudósok sokszor az eltérések és az ellentmondások feltárását vélik követendő útnak – írja a szerző, aki saját bevallása szerint ebben is a középutat kereste. Bemutatja a zent – a különböző korokban és kulturális közegekben – alakító változásokat, ugyanakkor a folytonosságnak azt a fonalát is igyekszik követni, amely miatt egyáltalán szókincsünk részévé válhat a „zen hagyomány” kifejezés.

A világ áramlását olyan kategóriákba akarjuk fagyasztani, melyeket fel tudunk fogni. Ezen minták felismerése és a velük való foglalkozás az út, a megszüntetésük pedig a megvilágosodás. A zenben az út, amely során valaki a megdermedt világállapotból (szamszára) indulva megvilágosodott (buddha) lesz, nem két pont között vezet, hanem a fokozatos felismerése annak, hogy ez a valami rejtve ugyan, de folyamatosan jelen van a mindennapi tudatosságban.

A zen a mahájána buddhizmus része, melynek célja, hogy a zent gyakorlók (bódhiszattvák) megszabadítsanak a szenvedés körforgásából mindent, ami él. Ennek érdekében a bódhiszattva igyekszik buddhává válni, azaz megtapasztalni a megvilágosodást. A buddhává válás ugyanakkor azt jelenti, hogy olyasvalakivé lényegülünk át, aki teljes mértékben meghaladta saját önérdekeit, azaz elengedte a szenvedés körforgásába záró érzelmi és tudatbéli törekvéseit. Ez emelkedett cél, és valójában kevesen remélik, hogy buddhává válnak ebben az életben, az eszmény azonban végig kíséri a teljes bejárt utat: a lényeg maga a törekvés.

David Teh: Thai művészet

A kortárs thai művészet úgy tudott nemzetközivé válni, hogy az alkotók visszanyúltak saját, nemzeti jellegzetességeikhez, és ezeket felhasználva alakítottak ki új, kritikusabb, individuálisabb, posztnacionalista kifejezési módokat. Bár a kortárs művészet alapvetően globális jelenség, az olyan fogalmak, mint a hely, ország vagy nemzet mégis erősen meghatározzák. Szakértők számára úgy tűnhet, hogy az ázsiai művészetek esetében különösen igaz ez az állítás, illetve, hogy nemzeti jelleg hangsúlyozása erősebb, mint a nyugati művészetekében, valójában ugyanakkor inkább a helyi gyökereiből merítve válik nemzeten túlivá.

Thai nyelven a „chat” ma nemzetet jelent, de ezt a jelentést csak a nyugati gyarmatosítással vette fel, korábban csak születést, származást jelentett. A nemzet gondolatát Sziám tehát külföldről importálta és a

szerző szerint ezzel született meg a modern thai művészet is. A kortárs thai művészet viszont túlmutat a modernen és visszanyúl a „chat” eredeti jelentéséhez túllépve a nemzeten.

A thai kortárs művészet azért is különleges, mert egy erős monarchista fordulat és a gazdasági krízis szuverenitás válsága után próbálja saját magát újradefinálni. A thai kortárs művészet új, ködösebb és kritikusabb nemzettudatot keres, amelyben sokkal erőteljesebben érvényesül az individualizmus, posztnacionalizmus, a professzionalizmus és kevésbé hat rá a nemzetpolitika. Ebből alakultak ki a thai kortárs művészet nemzetközi valutái: a mezőgazdaságból nyert szimbolika; a Nirat, vagyis a távolság és az utazás különleges sziámi költészete; és a Baramee, a hindu-buddhista karizmatikus erő.

A mezőgazdasági szimbolika felhasználása a kortársban a thai pénzügyi és gazdasági válságra, illetve a globalizációra adott kritikai válaszként értelmezhető. Teh szerint az agrár szimbolika, amely a buddhizmus elégedettség érzéséhez nyúl vissza, a thai művészet egy nemzetközileg is elismert értéke, valutája. A kortárs thai művészet nagy fordulata az volt, hogy újra felfedezte a vidéket, de máshogy, mint a politika. Olyan művek születtek, mint egy thai földművestől kivásárolt szerződés kortárs műként való újraértelmezése, amely egyszerre jeleníti meg a mikroökonómiát, és a művész kritikai pragmatizmusát, vagy egy, a hiperinflációban elértéktelenedett zimbabwei dollárból készült installáció, amelyhez az „alapanyagot” a feketepiacon teljes keresetét feláldozva szerzett meg a művész.

A Nirat a honvágy térbeli és kulturális értelmezése. A Nirat versek utazó versek, az utazás pedig mindig narratív folyamat, így a térbeliség értelmezése is szükségszerűen narratív. A Nirat egy szerelmes utazó verse, akit kínoz a távolság és azáltal szubjektív is, a távolság értelmezése saját érzelmeivel keveredik össze és a közlés célja, hogy a szerelme tudtára adja, mennyire hiányzik neki. A Nirat vers nem csak költészeti innováció volt, hanem új korszakot nyitott a (szubjektív) helymeghatározásban is. A Nirat versek arra tanítanak minket, hogy hiába fedezte fel a globális piac a thai művészetet, a helyi, provinciális földrajz különleges erővel rendelkezik. A kortárs újra felfedezte magának a több százéves Nirat formát és újraértelmezte azt, például kortárs szobrokként.

A Baramee rátermettséget, karizmát jelent, David Teh szerint ez a thai kortárs művészek „titkos fegyvere”. Ez a karizma ugyanakkor nem kedélyességet vagy társadalmi elismerést jelent, hanem az irányítás és meggyőzés képességét. A kortárs előtt ez a nemzeti intézmény a király sajátja volt; a kortárs alkotók viszont képesek a nemzeti szférán túl is alkalmazni. Ez a fajta túllépés ad magyarázatot arra is, hogy számos kortárs művész hogyan lehet sikeres úgy, hogy tartózkodik a politikai állásfoglalástól. Ironikus, hogy a globális áramlatok világában a kortárs thai példaképek a „világról lemondó” elvonult művészek.

A Mindenki kultúrája, A zen szellemisége és a Thai művészet című kötetek, valamint a Pallas Athéné Könyvkiadó korábban megjelent kiadványai megvásárolhatók a PABooks könyvesboltjában, a Bölcs Várban. A kiadó gondozásában megjelenő könyvekről folyamatosan hírt adunk a www.pallasathenekiado.hu oldalon, ahol a kötetek webshopon keresztül is megvásárolhatók.

A Pallas Athéné Könyvkiadó kiemelt figyelmet fordít a közösségépítésre is. Facebook oldalán (www.facebook.com/PallasAtheneKiado) az érdeklődők további hasznos, érdekes információkat találhatnak a megjelenő könyvekről és a hozzájuk kapcsolódó eseményekről.