A Tiszaroffi Ösztöndíjprogram keretében támogatásban részesültek hat Tisza-menti hátrányos helyzetű település hallgatói
Az idei félévben negyvennyolc pályázó nyerte el a féléves ösztöndíjat, amely a felsőfokú tanulmányok elvégzését támogatja hat Tisza-menti hátrányos helyzetű településen. A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány támogatásának köszönhetően már több mint száz esetben kaphattak ösztöndíjat a térségben élő hallgatók.
A Tiszaroff, Tiszabura, Tiszagyenda, Kőtelek, Tiszasüly és Tiszabő településeken működő, harmadik félévében járó program mostani díjazottjai közül tizenhárman részesültek a legjobb tanulmányi eredményekért is járó havi 50 ezer forintos ösztöndíjban. Hat hallgatót havi 45 ezer forinttal támogat a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány, tizenhárman havi 40 ezer, tizenhat tanuló pedig 35 ezer forintot kap azért, hogy maradéktalanul a tanulmányaikra koncentrálhasson.
A Tiszaroffi Ösztöndíjprogram legfontosabb célja ugyanis az, hogy a kistérség egyetemi és főiskolai hallgatói számára megkönnyítse a tanulást, a boldogulást és egyúttal enyhítsen az érintett családok terhein. A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány és a Pallas Athéné Egyetem tulajdonában álló Merkating Nonprofit Kft. által először a 2015/2016-os tanév első félévében meghirdetett pályázaton az azóta eltelt négy félév alatt 112 hallgatói pályázat indult eredményesen
A programba a hallgatók már tanulmányaik első félévétől bekapcsolódhatnak, amennyiben a hat település valamelyikén élnek. A minél jobb tanulmányi eredmények elérésére azzal ösztönzi a pályázat kiírója a diákokat, hogy sávosan alakította ki az ösztöndíjrendszert. Ennek alapján több havi juttatás jár a magasabb tanulmányi átlagért már akkor is, ha az jobb, mint a kari eredmény.