A kis döntésektől a globalizáció manipulálásáig – júniusi könyvbemutatók a PABooksnál
Három új könyvvel jelentkezett júniusban a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks). A művekből kiderül, hogy döntéseinkre, elhatározásainkra a racionális okokon túl az egyéni érzelmek, valamint a társadalmi befolyásolás, illetve ezek változásai is jelentős hatással vannak, legyen szó akár a hétköznapi kis döntésekről, vagy egy ország gazdaságát, illetve akár a globalizáció alakulását érintő elhatározásokról.
Michael H. Best: Hogy történik valójában a növekedés?
A gyors gazdasági növekedésre világszerte csodaként tekintenek. Ennek oka az, hogy a kiugró bővülésre a konvencionális, piacközpontú közgazdasági paradigma nem ad választ. Annak érdekében, hogy megválaszolja ezeket a jelenségeket, Michael H. Best Hogy történik valójában a növekedés? című könyvében termelésközpontú paradigmában gondolkodik, amelyben a termelés rendszere és a vállalati szervezetek, felépítések, valamint a vállalat készség szintű jellemzői nagy szerepet játszanak. A szerző szerint az elsődleges rendező koncepciót, és egyben a könyv vizsgálódásának fő irányait is, az utóbbi három pontból álló úgynevezett képesség triád képezi.
A szerző koncepciója szerint a gyors növekedéshez három területen szükséges koordinált szervezeti változás: ez az üzleti modell, valamint a termelési képességek és készségek kialakítása. Ez a három pont pedig a növekedés elválaszthatatlan elemeit képezik, a fejlődési folyamatok összefüggő alrendszerét alkotják, vagyis külön-külön nem képesek hatni a növekedésre, csak együtt. Ezt az alrendszert nevezi Michael H. Best képesség triádnak.
Azok a politikák, amelyek a három elemet külön kezelik, elbuknak. Azon cégek, régiók, nemzetek esetében, amelyek egy alacsony termelékenységű triádban ragadnak, a kormány lehet az egyetlen olyan intézmény, amely koordinálni és szervezni tudja a szervezeti változásokat a három terület között. Annak érdekében, hogy a triád elemei minél hatékonyabban segítsék az innovációt, a gazdasági kormányzásba be kell emelni a pénzügyi, a tudományos, a technológiai és az oktatási infrastruktúrákat, továbbá a vállalati vezetőket, tudósokat, technológiai szakértőket egyaránt.
A képesség triád segíthet megérteni, hogyan lehet állami szinten legyőzni a válságokat vagy nagy növekedést elérni, továbbá magyarázattal szolgál az emberek válságokra és kihívásokra adott válaszreakcióinak értelmezésében is. A szerző által alkalmazott új, termelésközpontú paradigma ugyanis beemeli a közgazdaságtan fősodrából amúgy hiányzó termelési oldalt a vizsgálat keretrendszerébe, és egyaránt figyelembe veszi a termelési képességek közti összefüggéseket, az üzleti szervezetek jellemzőit, valamint a gazdasági kormányzás struktúráját.
Ling Chen: A globalizáció manipulálása
Kínában a történelmi hagyományok, az állam autoriter jellege és a decentralizáció következtében ma is erős helyi hivatalnoki kar érdekei miatt a kapitalizmus többféle helyi változata alakult ki és létezik egymás mellett. Azokban a városokban, amelyekben az export jelentős hányadát adó globális nagyvállalatok működnek, e vállalatok és a helyi hivatalnokok erős érdekszövetséget alkotnak. Ez kényszerítő erővel hat és anyagi érdekeltséget jelent a nemzetközi kereskedelemért felelős részlegek hivatalnokai számára abban,
hogy akadályozzák a hazai technológiai fejlesztésében illetékes állami szervezetek által képviselt új gazdaságpolitika megvalósítását és végső soron a hazai vállalatok technológiai fejlődését. Azokban a városokban viszont, amelyek kisebb külföldi vállalatokat vonzottak és ahol nagyszámú hazai gyártó cég is működik, valamint az export kevésbé koncentrált, nem alakulnak ki ilyen erős érdekszövetségek, mert a hivatalok a külföldi és a hazai vállalatokkal kapcsolatban állnak, így vetélkedésük a hazai technológia modernizálására fordítható központi források megszerzéséért folyik, amely a helyi ipar fejlődését eredményezi.
A közvetlen tőkeberuházások (FDI) jellege meghatározza a technológiai fejlesztéseket vállalati szinten is. Az értéklánc csúcsán elhelyezkedő globális nagyvállalatok csoportszintű offshoring stratégiát követnek. Eszerint a külföldiek maguk alá rendelik az értékláncban alattuk elhelyezkedő kínai cégeket, mint beszállítóikat, melyeket egymással is árversenyre kényszerítenek, nem hagyva teret számukra arra, hogy a technológia terén előre lépjenek. Ez ellehetetleníti a technológia modernizálását célzó központi gazdaságpolitika vállalati szintű megvalósítását. Ezzel szemben az értéklánc közepén, illetve alján található külföldi kis „gerilla” cégek termelési stratégiája az alvállalkozás, amely nem jelent szigorú alá-fölé rendeltséget a hazai és a külföldi vállalatok között, és lehetővé teszi a hazai vállalatok technológiai fejlődését, mellyel elősegíti a központi gazdaságpolitika – mindkét fél számára kedvező – vállalati szintű megvalósulását.
Mindezek miatt a globális tőke és a helyi gazdaságpolitika egymásra hatása Kínában több szempontból is meghatározza a helyi fejlesztések irányát. Egyrészt a növekvő FDI beáramlás kiemelte a külföldi beruházásokat ösztönző városokat, amely komoly előnyöket biztosít a helyi hivatalnokoknak. Másrészt a magas exporthányaddal rendelkező külföldi nagyvállalatok erős érdekszövetséget alkottak a helyi hivatalnokokkal, amely jelentősen befolyásolja, hogy az adott város hogyan valósítja meg a technológiai fejlesztést és arra mennyi erőforrást fordít. Mindemellett az adott városba vonzott külföldi vállalatok jellege meghatározta a technológiai fejlesztést célzó gazdaságpolitika hatékonyságát, amely visszahat a városi szintű döntéshozatalra. Végül, de nem utolsó sorban a kapitalizmus helyi formái, amelyek a helyi hivatalnokok érdekei függvényében szelektíven engedtek teret a globalizációnak, alapvetően meghatározzák a helyi gazdaság fejlődését Kínában.
Michael J. O’Brien – R. Alexander Bentley – William A. Brock: A kis döntések fontossága
A közgazdaságtan hosszú ideig racionális alapon döntő lényként, úgynevezett homo oeconomicusként közelített az ember felé, a 2008-as gazdasági válság óta azonban egy empirikus úton alátámasztott viselkedéstudományi modell is kialakult a választások, elhatározások mögött meghúzódó okok vizsgálatára. Idejét múlta minden olyan elképzelés, mely szerint az emberek alaposan megfontolnak dolgokat, és csak azután hozzák meg döntéseiket. A hírekhez és véleményekhez való azonnali hozzáférés a döntéshozatalt elhamarkodottá tette, és egyre hajlamosabbá válunk az internetre támaszkodva hozni meg döntéseinket. Ezért a közgazdászok által is alkalmazott, megújuló szemlélet már interdiszciplináris alapokon figyelembe veszi az ember természetének érzelmek által vezérelt jellemzőit, továbbá a társadalmi befolyásolás hatásait, valamint a döntések nemzedékeken átívelő hatásait is.
Michael J. O’Brien, R. Alexander Bentley és William A. Brock A kis döntések fontossága című könyvében e komplex szemlélet evolucionalista megközelítését, egy élőlény vagy azok egy csoportjának jellemvonásaiban bekövetkező, generációkon átívelő változásait helyezi előtérbe. A szerzők a döntéseket és kimeneteleiket új perspektívából vizsgálják: a kultúra evolúciójának kulcselemeként kezelik. A kötetben egy egyszerűsített térképen keresztül mutatják be a döntéshozatal lényeges elemeit. A térkép egyik tengelye azt méri, mennyire tájékozottak az emberek a döntéseik kockázatai és hasznai tekintetében, a másik pedig azt, hogy milyen mértékben hozunk egyéni vagy kollektív döntéseket. Emellett a szerzőtrió a mindennapi életből kiragadott példákkal, könnyed stílusban szemlélteti a döntések fontos szerepét.
A Hogy történik valójában a növekedés?, A globalizáció manipulálása és A kis döntések fontossága című kötetek, valamint a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) korábban megjelent kiadványai megvásárolhatók a PABooks könyvesboltjában, a Bölcs Várban. A kiadó gondozásában megjelenő könyvekről folyamatosan hírt adunk a www.pallasathenekiado.hu oldalon, ahol a kötetek webshopon keresztül is megvásárolhatók.
A PABooks kiemelt figyelmet fordít a közösségépítésre is. Facebook oldalán (www.facebook.com/PallasAtheneKiado) az érdeklődők további hasznos, érdekes információkat találhatnak a megjelenő könyvekről és a hozzájuk kapcsolódó eseményekről.