Magyarország egyik leginspirálóbb rendezvényét támogatta a PAIGEO
A Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai (PAIGEO) Alapítvány támogatásával rendezték meg május végén a Budapesti Corvinus Egyetemen az idei Brain Bar fesztivált, amelyen a résztvevők az emberiség jövőjét formáló legfontosabb kérdéseket vitatták meg.
Az idei Brain Baron több mint 15 ezren vettek részt, míg az élő közvetítést világszerte további több mint 45 ezren követték. A fesztivál résztvevőinek csaknem fele külföldről, kifejezetten a rendezvény miatt érkezik Magyarországra – a régió országai mellett Észak-Amerikából és a Távol-Keletről is.
A 2016-ban Magyarország leginspirálóbb eseményének választott Brain Bar idén is azokkal a kérdésekkel foglalkozott, melyek a legfontosabbak a jövő alakulása szempontjából. Tette mindezt nem kizárólag technológiai kérdésekre fókuszálva, hanem a társadalomtudományok teljes körét bemutatva.
Így a résztvevők 2019-ben megvitatták az aktuális geopolitikai trendeket, mint például a nemzeti identitások megerősödését a globalizációval szemben, vitáztak arról, hogy vajon erősek maradnak-e nemzetközi intézmények a jövőben, valamint a gazdasági kérdések közül a blokklánc technológia különböző potenciális felhasználási területeiről is kérdezték a szakértőket.
Természetesen nem maradhatott el idén sem a big data és a mesterséges intelligencia kutatás legújabb eredményeinek bemutatása sem, továbbá az okostelefon-függőség veszélyeire és a kvantumszámítógépek kihívásaira hívták fel a figyelmet a rendezvényen a meghívott nemzetközileg is elismert kutatók.