A Neumann János Egyetemért Alapítvány megvásárolta a kecskeméti egyetemi CAMPUS-t fejlesztő társaságot
Megvásárolta az új kecskeméti egyetemi CAMPUS első ütemét megvalósító Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. 100%-os üzletrészét a Neumann János Egyetemért Alapítvány a céget létrehozó MNB Alapítványtól. A tranzakcióval az egyetem fenntartója már a saját tulajdonába került társaságon keresztül tudja megvalósítani a CAMPUS fejlesztésének második ütemét.
A Neumann János Egyetemért Alapítvány (NJEA) megvásárolta a Kecskeméti Duális Oktatás (KEDO) Zrt.-t a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványtól (PADME). A 2020-2021-es tanévtől az NJEA lett a kecskeméti Neumann János Egyetem fenntartója. A változás egyben modellváltást is jelent, amelynek célja, hogy az egyetem hosszú távon is stabilan, hatékonyan működhessen, és bővíthesse innovációs tevékenységét. E folyamatba illeszkedik a mostani adásvétel is.
A Neumann János Egyetemért Alapítványnak tulajdonosként így közvetlenné válik a kapcsolata a Kedo Zrt.-vel, amelynek legfontosabb feladata az egyetemi CAMPUS építése, a második ütem megvalósítása, amely teret ad a 21. századi oktatástechnológiának, az integrált, interaktív technikai eszközökön alapuló képzési módszereknek.
A KEDO Zrt. tulajdonosaként az MNB Alapítványa indította el és menedzselte azt a folyamatot, amely Kecskemét főiskoláját egyetemmé fejlesztette. Ez 2016-ban valósult meg a Gazdaságtudományi Kar létrehozásával. Párhuzamosan zajlott a nemzetközi szinten is egyedülálló új CAMPUS építése, amelynek első üteme 2019 szeptemberére készült el. Ezzel új szintre lépett a gazdaságtudományi oktatás. A CAMPUS egyik híressé vált különleges terme a speciális építészeti megoldásokat felvonultató „tőzsdetojás”, ahol tőzsde működését sajátíthatják el a hallgatók. Az épületegyüttes több funkciót is ellát. A vállalatokkal való együttműködés keretében már jelenleg is vannak olyan cégek, amelyek irodáikat az egyetem területén működtetik.
Az egyetemi modellváltáshoz kapcsolódó kormány-előterjesztésnek megfelelően a Neumann János Egyetemért Alapítvány az adásvétel lezárását követően folytatja az „Intelligens Kecskemét CAMPUS” oktató- és kutatóközpont beruházást. A második ütemben egy modern adminisztrációs részleg, kollégium és egy digitális, innovációs, kreatív multifunkcionális központ épül. Ebben kap helyet például a Magyar Animáció Háza is.
A CAMPUS további hasznosítása céljából a Neumann János Egyetemért Alapítvány tárgyalásokat folytat vezető autóipari és pénzügyi szolgáltatókkal. A cél, hogy az egyetem – és ezzel Kecskemét városa is – a kutatás-fejlesztés-innováció meghatározó központjává váljon, és kilépjen a nemzetközi színtérre is.