Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány
A Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA) a felsőfokú közgazdasági, pénzügyi szakemberképzés meghonosítását és szakirányú, illetve interdiszciplináris kutatások indítását támogatja Bács-Kiskun megyében, kiemelten Kecskeméten. Az alapítvány anyagi és társadalmi keretek megteremtésével kíván hozzájárulni a kecskeméti felsőoktatási intézmények tevékenységének fejlesztéséhez, azzal a célkitűzéssel, hogy a Kecskeméti Főiskola megszerezhesse az alkalmazott tudományok egyeteme címet, oktatási kínálata a Gazdálkodási és Menedzsment alapszakkal bővüljön, területe pedig egy új Egyetemi Városrésszel egészüljön ki az egykori Izsáki utcai kórház helyén. Az új kar a hagyományos képzés mellett a duális képzési modell szerint működik majd, a hazai és nemzetközi vállalati kapcsolatrendszer integrálásával.
Az új campusról itt olvashat
A felsőoktatási beruházás mellett 2015 őszétől ösztöndíj- és pályázati lehetőségeket hirdettünk a Bács-Kiskun megyében tanuló középiskolások, főiskolai hallgatók, tudományos kutató munkát végzők számára.
A Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány a megfogalmazott célok mentén szeretne hozzájárulni Kecskemét és vonzáskörzete dinamikus fejlődéséhez.