A professzionális sport, mint üzlet és szórakoztatás
A Budapesten vendégelőadóként is gyakran meghívott üzletember elárulta azt is, hogy kicsit őrültnek tartja ma azokat, akik a fociba invesztálnak, mint csapat tulajdonos. Igaz mai napig hiszi, hogy ezt a szó főként jó értelmében állíthatja minden társáról. A professzionális sport, mint üzlet és szórakoztatás című előadás a Pallas Athene Domus Mentis Alapítvány közreműködésével jöhetett létre.
Szeretném elmondani, hogy működik a labdarúgás nemzetközileg, és mi a helyzet a magyar labdarúgással. Beszélek majd arról, miért nincs magyar labdarúgó biznisz, de akkor miért van mégis magyar labdarúgás.
Ezekkel a szavakkal foglalta össze mai mondanivalójának lényegét Dr. George F. Hemingway a Budapest Honvéd FC tulajdonosa, a Hemingway Group elnöke mindazt a tudást, amelyet Kecskeméten is igyekezett megosztani hallgatóságával. A foci támogatása és a sportág igazi sikerességének hiánya volt a központi téma. Ahogyan azt a csapattulajdonos üzletember hangsúlyozta, Magyarországon nem az állami, vagy önkormányzati szerepvállaláson múlik a sportág sikere.
- Önkormányzatoknak, a kormánynak, a hatóságoknak és az államnak adófizetők pénzéből - véleményem szerint - két dologba szabad invesztálnia. Egyik az infrastruktúra, stadionokba, úszómedencékbe, ilyen dolgok, a másik pedig az utánpótlásképzés.
Az eseményen készült videó itt nézhető meg: http://hiros.hu/hirek/kecskemet/a-professzionalis-sport-mint-uzlet-es-szorakoztatas