A PAIGEO Alapítvány eredményei és 2017-es beszámolója

A Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány 2017. december 21-én jött létre a Pallas Athéné Domus Innovationis (PADI) és a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (PAGEO) összeolvadásával.
 

A PAIGEO Alapítvány kiemelt céljaként határozta meg a tudományos, kutatás-fejlesztési, innovációs és modernizációs tudásközpont létrehozását és működtetését, valamint a tudásteremtés ösztönzését, a tudományos ismeretek és tapasztalatok megosztását. Céljai megvalósítása érdekében az Alapítvány az általa létrehozott Pallas Athéné Geopolitikai (PAGEO) Kutatóintézettel együtt 2017-ben is tovább folytatta geopolitikával kapcsolatos kutatásait, konferenciákat szervezett, pályázatokat hirdetett, szélesítette nemzetközi szakmai kapcsolatait és számos publikációt jelentetett meg.
 
2017-ben az Alapítvány két jelentős nemzetközi konferenciát szervezett. 2017 májusában rendezték meg az EUOBOR (European Institute for One Belt One Road Economic and Cultural Cooperation and Development) és a PAGEO Alapítvány együttműködésével az Egy övezet Egy Út Együttműködés Európai Fóruma című konferenciát. Az eseményen a meghívott hazai és külföldi előadók Kelet-Közép-Európa és Kína együttműködési lehetőségeiről folytattak eszmecserét.  A tudományos konferencia keretében az EUOBOR elnöke „Euro-Sino Economic Research” Díjat adományozott a Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézetnek, a kínai-európai gazdasági kapcsolatokért kifejtett kutatói munkája elismeréseként.  
 
2017 decemberében került sor az „Új Világrend” konferencia megrendezésére a globális geopolitikai változásokról. Az esemény aktualitását a Magyarországon megrendezett 16+1-es csúcstalálkozó adta. A PAGEO Kutatóintézet szakmai elismertségét bizonyítja, hogy társzervezője volt a 16+1-es csúcstalálkozóhoz kapcsolódó szakmai rendezvényeknek, azt megelőzően pedig bekerült a kínai Társadalomtudományi Akadémia által összefogott középkelet-európai kutatóintézetekből álló „16+1 Think Tank Hálózatba”.
 
2017-ben folytatódott az egy évvel korábban indult, rendszeresen szervezett geopolitikai vitasorozat, a GeoDebates programja is, melynek fókuszában az USA és Kelet-Ázsia politikája állt.  
 
Céljai elérésének érdekében a PAIGEO Alapítvány nemzetközi és tudományos partnerségek kialakítására törekszik. Ennek eredményeképpen 2017-ben tovább szélesítette szakmai partnerkapcsolatait, így a kínai FUDAN Egyetemmel és Tsinghua Egyetemmel, a Kínai Tudományos Akadémiával, a Hong Kong-i Kínai Egyetemmel (Chinese University of Hong Kong) valamint a Szingapúrban működő Lee Kuan Yew School-lal.  
Az Alapítvány meghívására 2017-ben Magyarországra érkezett és a PAGEO Doktori Iskolájában valamint a Corvinus Egyetemen nyilvános előadást tartott a neves szingapúri geopolitikai stratéga, Parag Khanna.  
 
A Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolája és a Pallas Athéné Alapítványok együttműködésének köszönhetően 2017-ben már harmadik szemeszterét kezdte meg a Geopolitika, geoökonómia és politikai földrajz közép-európai perspektívából című doktori program, amelyre eddig több, mint 120 hallgató nyert felvételt. Az Alapítvány ugyanakkor közös geopolitikai doktori programot indított a Corvinus Egyetemmel közösen is.
 
A geopolitikával foglalkozó, negyedévente megjelenő HUG (Hungarian Geopolitics) magazin négy száma jelent meg 2017-ben. Valamennyi szám olvasható természetesen magyarul, három szám angol fordításban, egy kiadvány pedig kínai nyelven – Európa első, kínai nyelvű geopolitikai kiadványaként - kerülhetett az olvasók kezébe.  
 
A kutatók munkájának eredményeképpen 2017-ben több mint 100 tanulmány -  78 elemzés, számos Policy Brief és könyvösszefoglaló jelent meg. Mindezek a publikációk nyilvánosan hozzáférhetők a Kutatóintézet geopolitika.hu weboldalán és kiadványaiban. A weboldal 2017 óta már angol nyelven is elérhető a téma iránt érdeklődők számára.
 
2016-ban a PAIGEO Alapítvány általános jogelődje a PADI Alapítvány 5 éves együttműködési keretmegállapodást kötött az Amerikai Magyar Orvosszövetség Magyarországi Tagozat Egyesülettel, hogy az általuk szervezett buffalói képzési programban résztvevő orvostanhallgatókat kiegészítő támogatásban részesítse. Az Amerikai Magyar Orvosszövetség több évtizedes múltra visszatekintő rangos szervezet, amely hivatásának tekinti a magyar medikusok és fiatal szakorvosok világszínvonalú szakmai ismeretekkel történő felkészítését. A program innovációs értéke mellett kiemelkedő társadalmi hasznossága is, mivel a csereprogramban részt vevő orvosok a hazai ellátórendszerben indítják el szakmai pályafutásukat.
 
Az Alapítvány 2017-re vonatkozó egyszerűsített beszámolója, közhasznúsági melléklete és könyvvizsgálói jelentése itt olvasható.

2017-es beszámoló és közhasznúsági melléklet

2017-es beszámoló kiegészítő melléklete

2017-es könyvvizsgálói jelentés