7. GeoDebates: Ki lesz a nyertese a Közép-Ázsiáért vívott hatalmi harcnak: Oroszország vagy Kína?

A Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet konferencia-sorozatának hagyományaihoz híven a téma oxfordi típusú vitakonferencia formájában került körül járásra, melynek során a meghívott vitapartnerek egyik táborát Dobrovits Mihály, a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja Alapítványának tudományos igazgatója, valamint Vasa László, főtanácsadó, Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, a Széchenyi István Egyetem kutatóprofesszora alkotta, akik azt az álláspontot képviselték, hogy a közép-ázsiai régióért folytatott harcból Oroszország kerül majd ki győztesen. Az ellenvéleményt – azaz, akik Kína mellett érveltek – Krajcsír Lukács, nemzetközi kapcsolatok elemző, történész, a Szegedi Tudományegyetem doktorjelöltje és Bendarzsevszkij Anton, a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány igazgatója képviselte.

A teltházas konferenciát Csizmadia Norbert, a PAIGEO Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg, majd Eszterhai Viktor, a PAIGEO szenior Kína kutatója ismertette a rendezvény kiindulópontjaként szolgáló vitaindító tanulmányt. Előadásában mindenekelőtt definiálta, hogy Közép-Ázsia alatt a szakmai konferencián a mai legelterjedtebb politikai-földrajzi meghatározást értik, ami Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán országait fedi le. A tanulmány módszertanával kapcsolatosan megjegyezte, hogy a nemzetközi tanulmányok szakirodalmában nincsen egységesen elfogadott álláspont arról, hogy egy nagyhatalom régió feletti befolyásának vizsgálatakor milyen tényezőket kell vizsgálni. Konszenzus csupán arról van, hogy akkor beszélünk adott földrajzi régióban egy geopolitikai szereplő befolyásáról, ha közöttük aszimmetrikus kapcsolat áll fenn (a nagyhatalom javára), illetve, ha az erősebb fél jelenléte kimutatható a puha és kemény hatalom elemeiben is.

Az elemzés ennek megfelelően vizsgálta kapacitásaik aszimmetrikus jellegét, mely a régió és a két nagyhatalom között fennáll többek között lakosságszám, vagy gazdasági teljesítmény tekintetében. A puha hatalom dimenziója mentén Eszterhai röviden felvázolta, hogy mindkét nagyhatalomnak több évszázados kapcsolata van a régióval, ami sokszor konfliktusokkal is terhelt volt, ám kulturális, politikai szempontból Oroszország súlya a meghatározóbb, ami a 19. század során meghódította a területet, illetve a szocialista érában a Szovjetunióba integrálta őket, ám mára veszített súlyából. Bár ebben az időszakban is voltak Kínának gazdasági kapcsolatai Közép-Ázsiával, a rendszerváltástól gyakorlatilag a nulláról indult, és az ezredfordulótól kezdve lett számottevő például a kereskedelem tekintetében. Számára a térség nem csak a nyersanyagok miatt fontos, hanem földrajzi elhelyezkedése révén is, ami az „Egy övezet, egy út” projekt fontos infrastrukturális beruházási területévé teszi a régió országait.

A GeoDebates szokásához híven, a hallgatóság már az előadások előtt, a regisztrációnál szavazhatott, amelynek eredménye a következő lett: Oroszország 21 százalék, Kína 68 százalék, nem tudott dönteni 11 százalék. Vagyis a vita egy erőteljes kínai „fölénnyel” indult. A rendezvény következő részeként az előadók röviden összefoglalták álláspontjaikat, meglátásaikat. Dobrovits Mihály kifejtette, hogy Közép-Ázsia egy önálló entitás már mintegy 30 éve, ahol nem csupán a konferencia által vizsgált két hatalom van jelen, hanem többek között olyan szereplők is, mint Olaszország, Svájc, Törökország, Németország, vagy Dél-Korea – kereskedelmi kapcsolataik révén. És bár már az időszámításunk előtti második századtól keresztül haladt a térségen a selyemút, Kína mégsem tudta megvetni itt a lábát tartósan.

Bendarzsevszkij Anton azon az állásponton volt, hogy Oroszország fokozatosan elvonul, veszít befolyásából, míg Kína egyre meghatározóbb szereplővé válik. Ez tükröződik például a kereskedelmi forgalom összértékéből is: míg 2000-ben Kína és Közép-Ázsia közötti kereskedelem teljesítménye 1,8 milliárd dollár, addig Oroszország esetében ez az érték 7 milliárd dollár volt. Ám 2017-re a számok Kína esetében 31-36 milliárdra, Oroszországnál pedig 18 milliárdra nőttek, vagyis Kína azon túl, hogy tizenhétszeres növekedést tudott felmutatni, megelőzte Oroszországot. Szerinte 3 szcenárió vázolható fel a térség kapcsán: a békés egymás mellett élés – amely során Kína és Oroszország felosztja maga között a térséget a különböző dimenziók tekintetében (pl. Oroszország politikai, míg Kína gazdasági szempontból lesz domináns), a két fél szembenállását kihasználó harmadik fél színre lépése és domináns szereplővé válása – mint például Törökország –, valamint, hogy egy komolyabb, kifelé is látható – akár katonai jellegű – konfliktus alakul ki Oroszország és Kína között. Ő a legutóbbi verziót tartja esélyesnek, amiből szerinte Kína fog kikerülni nyertesen, gazdasági és katonai potenciálja miatt.

Vasa László meglátása szerint a régió Oroszország számára pufferzóna, ezért nem fogja elengedni a térséget. Ehhez olyan informális eszközökkel rendelkezik, mint a nemzetiségi, vagy vallási konfliktusok szítása. Emiatt pedig Közép-Ázsia nem engedheti meg magának, hogy rosszban legyen Oroszországgal. Szerinte a hatalmi harcot végső soron az dönti el, hogy ki birtokolja a természeti erőforrásokat, és magát a földeket ezekben az országokban, ami jelenleg Oroszország javára billenti a mérleg nyelvét, ami számos ilyen befektetéssel rendelkezik a térségben.

Krajcsír Lukács elmondta, hogy sem Oroszországot, sem Kínát nem tartja egyelőre olyan játékosnak, ami zéró összegű játszmát játszana. Nem arról van szó, hogy nincs közöttük rivalizálás, hanem arról, hogy ezek még nem mérgezik meg jelentősen az orosz-kínai viszonyt. Ha viszont a két ország kapcsolata a ’60-as évekhez hasonlóan megromlik, akkor Közép-Ázsia fontos ütközőzóna lesz. Kifejtette továbbá, hogy Oroszország elsősorban hard power szereplőként kíván jelen lenni Közép-Ázsiában – a katonai kapcsolatok, együttműködések, befolyás révén –, míg Kína a gazdasági együttműködésekre és a kulturális-oktatási kapcsolatokra fókuszál. Véleménye szerint Kína jelenleg nyerésre áll, ugyanis az 1990-es évek elején nulláról indult a versenyben – például a kereskedelem tekintetében – de mára átvette a vezetést. Az sem véletlen, hogy Kína az „Egy övezet, egy út” projekt indulását Kazahsztán fővárosában, Asztanában jelentette be 2013-ban, azóta pedig jelentős infrastrukturális beruházások valósultak meg a térségben.

Az esemény folytatásaként Eszterhai Viktor moderálásával a meghívott előadók a közönség által is feltett kérdésekre válaszolva ütköztették álláspontjukat. Arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína mellett még milyen szereplők vannak jelen a térségben, Dobrovits Mihály Európát és USA-t említette. Utóbbival kapcsolatosan megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban határozottan hátat fordított a térségnek. Elmondta továbbá, hogy ha a FÁK térségét nem nyugat-kelet, hanem észak-déli metszetben vizsgáljuk, akkor az iszlám is fontos szereplőként, tényezőként értékelhető. Bendarzsevszkij Anton azt válaszolta, hogy USA számára Közép-Ázsia a terrorizmus elleni harc kapcsán a 2000-es évek elején lett fontos, de mára hátat fordított a térségnek. Az EU részéről pedig nem beszélhetünk egységes közép-ázsiai politikáról, csak maximum az egyes tagállamok egyéni stratégiáiról – pedig energetikai szempontból fontos lett volna. Dobrovits Mihály iszlámmal kapcsolatos megállapítására reflektálva megjegyezte, hogy bár az iszlám hit jelenléte számottevő, a történelem során a kulturális és vallási tényezők nem tudták meggátolni az orosz befolyás kiterjedését, így ez alapján – véleménye szerint – az iszlámot nem tekinthetjük fontos tényezőnek.

Vasa László ezzel nem értett egyet, ugyanis szerinte a vallásnak még a szovjet időkben is fontos szerepe volt, mert a közigazgatási rendszer megszervezése a térségben a vallási szempontok figyelembevételével történt, ami nélkül sikertelen lett volna a művelet. A térségben jelenlévő más szereplőkkel kapcsolatos kérdésre válaszolva pedig Törökországot említette, aminek 2008-ig nagyon fontos szerepe volt Közép-Ázsiában, elsősorban az oktatás területén: számos magániskolát létesített. De látva Erdogan ambícióit, meglátása szerint nem kizárható, hogy középhatalomként be kíván szállni a játékba – nem csak soft powerként, hanem gazdasági jelenléttel is. A többi szereplő közül USA csak Türkmenisztánban játszik jelentősebb szerepet Irán miatt, Európa pedig szinte egyáltalán nincs jelen. Krajcsír Lukács az USA-t, Törökországot és az EU-t említette a térségben jelen levő szereplőkként.

A következő kérdés az volt, hogy az USA-Kína konfliktus kapcsán Oroszország melyik oldalra áll: marad Kínával egy platformon, vagy új szövetségest választ? Bendarzsevszkij Anton azt mondta, hogy az USA-val való konfliktus következtében Oroszország még inkább Kína mellé zár. De például az „Egy övezet, egy út” projektet hiába támogatja politikai diskurzus szintjén, valójában fenyegetettségnek tekinti. Ebben Krajcsír Lukács is egyetértett, aki kifejtette, hogy különösen 2014 után látszik, hogy a nemzetközi politikai téren Oroszország és Kína szépen együtt tud működni: például Moszkva a dél-kínai-tengeri szigetvitákban is Kína mellett áll.

Felmerült kérdésként az is, hogy vajon Közép-Ázsiára csak „zsákmányként” lehet tekinteni – mint hogyan azt a konferencia alapkérdése is sugallja –, vagy lehetséges számára más szerep? Erre a szakértők egybehangzó válasza az volt, hogy a realitás a „zsákmány szerep” mivel a régió nem képvisel olyan politikai, gazdasági súlyt, amivel saját úton járhatna. Egy megerősödő Közép-Ázsia pedig semelyik nagyhatalomnak sem érdeke, így azt szinte biztos, hogy megakadályoznák. “Zsákmány” továbbá a természeti erőforrásai miatt is, ami a jelenleg ismert nyersanyagkészleteken túl a még feltáratlan készleteket, valamint a termőföldet és a vízkészleteket is jelenti.

A konferencia zárásaként ismertetésre került a vita után végzett szavazás eredménye is, ami a kezdeti felméréshez képest számottevően módosult: a Kínára szavazók aránya jelentősen csökkent 46 százalékra, de még így a legtöbb szavazatot kapta. Oroszországot választók aránya 31 százalékra nőtt, ám még ennél is nagyobb arányban nőtt a dönteni nem tudók aránya. Vagyis a vita során olyan szempontok, tények kerültek felszínre, ami összességében jobban elbizonytalanította a hallgatóságot, mint hogy egy oldalra állította volna őket.